Benczés Miklós, Sütő Szilárd, Fórizs Sándor, Dobos Attila, valamint labdarúgóink közül Bacsa Patrik, Bognár István, Elek Ákos, Lipták Zoltán és Novothny Soma képviselték a klubot.

 

A program elején Dobos Attila irányításával melegítettek be a fiatalok, majd minden korosztály képviselői játszottak kicsit a diósgyőri labdarúgók ellen. A nap közös fotók készítésével és az aláírások kiosztásával zárult.

A Játszi Foci program a közelmúltban Zsíros László vezetésével Sajószentpéteren azzal a szándékkal jött létre, hogy heti többszöri rendszeres sportolási lehetőséget adjon a játszóterek vonzáskörzetében élő gyerekeknek. A program hasznos időtöltés a fiataloknak, akik így nem a televízió vagy a számítógép előtt ülnek délutánonként, hanem - ahogy az évtizedekkel ez előtt is volt- , a „grundon”, felügyelet mellett játszhatják, azt a játékot, amit a legjobban szeretnek.  

 

- Egy ragyogó kezdeményezésről van szó, és nagyon örülök, hogy ilyen sok gyerek részt vesz ebben – osztotta meg gondolatai Benczés Miklós, a DVTK sportigazgatója. - Számomra kicsit meglepő is volt, hogy közel nyolcvan fiatal, mindenféle korosztály, fiúk-lányok vegyesen zsibongtak körülöttünk, és rendszeresen, aktívan sportolnak. A Játszi Foci nem kapcsolódik semmilyen szövetség által szervezett, vagy egyesületi kezdeményezéshez, ebből is látszik, hogy még vannak olyan lefedetlen területek, ahonnan még tud meríteni a magyar sport. Azért igazán értékes ez a program, mert helybe viszi a mozgást, nem szükséges a gyerekeknek nagy távolságokat megtenni, ezáltal ez nem ró óriási anyagi terhet a szülőkre sem. Természetesen megvan annak a lehetősége, hogy a grundokon is találjunk olyan játékosokat, akik nem jutnak el az egyesületekhez, mert például az anyagi körülményeik nem teszik lehetővé, hogy bejárjanak, de ez esetben a tömegsport bázisának szélesítése talán fontosabb. Örülök, hogy itt lehettünk, a jövőben is keressük majd az együttműködés lehetőségét.

 

- Az mindig nagy öröm, ha a gyerekek sportolnak, mi pedig külön örülünk, ha a futballt választják – tette hozzá Elek Ákos, a DVTK csapatkapitánya. - Nekünk a gyerekek előtt jó példát kell mutatnunk és bízom abban, hogy ebből a régióból több kissrác, vagy kislány lesz majd a felnőtt csapatok tagja Diósgyőrben. Ha abból indulok ki, hogy annak idején én is hasonló körülmények között fociztam, mint most ezek a srácok, akkor talán én vagyok az élő példa arra, hogy igenis el lehet jutni komoly szintre, ha az ember sokat tesz érte. Nagyon nagy szükség van arra, hogy újra lássunk focizó gyerekeket a játszótereken.

 

- Amikor egy korábbi facebook fotón a Játszi Focisok meghívták a DVTK labdarúgóit és vezetőit, akkor nem gondoltuk, hogy ez a kérés ilyen hamar meghallgatásra talál - mondta el Zsíros László, a program ötletgazdája és főszervezője. - Azt gondolom, hogy jelzésértékű, hogy már a nagy klubok is odafigyelnek erre a programra. Nagy élmény volt együtt lenni, nagyon szerethető, őszinte embereket ismerhettünk meg a labdarúgókban és a DVTK vezetőiben. A Diósgyőr képviselői voltak a Játszi Foci történelmének első vendégei, akik aranybetűvel kerültek be a Játszi Foci történetébe. Köszönjük a felejthetetlen élményt, nagyon sikeres pályafutást kívánunk, és jó szereplést a DVTK színeiben a szurkolók nagy-nagy örömére!

 

Szólj hozzá a DVTK hivatalos facebook oldalán!