MOL Magyar Kupa 2020/2021

Az MLSZ elnökségének döntése értelmében a 128-as főtábla első teljes körének mérkőzéseit hétvégén, szeptember 18-20-án rendezik, ezzel is lehetőséget teremtve a kisebb csapatoknak kiemelkedő összecsapások rendezésére. A sorsoláson kialakuló párosítások közül az M4 Sport még a héten kiválasztja azokat, amelyek élőben képernyőre kerülnek.

A továbbjutás egy mérkőzésen dől el. Amennyiben a rendes játékidőben döntetlen az eredmény, akkor 2x15 perces hosszabbítás következik. Ha a hosszabbításban mindkét sportszervezet azonos számú gólt ér el, vagy nem esik gól, akkor a 11-es rúgások döntenek.

2020. szemptember 18./19./20., péntek/szombat/vasárnap
Balassagyarmati VSE - DVTK

Balassagyarmati VSE

A klubot 1902-ben alapították, a színe kék-fehér. Az NB I/B-ben a 2002/2003-as és a 2003/2004-es idényben szerepeltek, ekkor a DVTK bajnoki mérkőzésen is ellátogatott a nógrádi városba. 

A Balassagyarmati VSE jelenleg az NB III. Keleti-csoport 15. helyén áll két győzelemmel, három döntetlennel és négy vereséggel.

Pár napja a DVTK tartalék csapata bajnoki mérkőzésen mérte össze a tudását velük, és szoros meccsen egygólos vereséget szenvedett, mondhatjuk tehát, hogy van miért visszavágni. 

A Magyar Kupában is viszonylag friss az élmény, hiszen 2017 őszén Tóth Barnabás góljával sikerült legyőzni a BSE csapatát. 

A játékoskeret

A legrutinosabb játékos Nagy Tamás (35 NB I.-es mérkőzés), aki 2008 tavaszán 5 élvonalbeli bajnokin a DVTK mezét is viselte. Rajta kívül játszott még az NB I.-ben Kamarás György (6 mérkőzés, Balmazújváros), Fejes János (4 mérkőzés, Honvéd), és Hamar Ádám (1 mérkőzés, Mezőkövesd).

Kapusok
Megyeri Gábor (HUN) 1996.07.02.
Balogh Péter (HUN) 1998.09.21.

Mezőnyjátékosok
Balázs Simon (HUN) 2001.05.30.
Benkő-Bíró Norbert (HUN) 1992.10.08. 
Fejes János (HUN) 1993.05.09. 
Gábriel Adrián (HUN) 1999.01.28. 
Hamar Ádám (HUN) 1986.03.20. 
Kamarás György (HUN) 1998.03.17. 
Katona Bence (HUN) 1994.02.15. 
Kicsi Zoltán (HUN) 1994.10.07.
Király Ákos (HUN) 1998.09.14. 
Király Olivér (HUN) 2000.07.03. 
Klinger Olivér (HUN) 1999.05.19. 
Kovács Kristóf (HUN) 1997.08.31. 
Lami Bálint (HUN) 2000.04.27. 
Mátyás Zsolt (HUN) 1996.08.25. 
Molnár Tibor (HUN) 1998.09.03. 
Nagy Tamás (HUN) 1987.07.30. 
Pallagi Botond (HUN) 1995.06.03. 
Pécsi Róbert (HUN) 2000.10.28.
Szabó Norman (HUN) 1998.01.19. 
Szenecei Erik (HUN) 2001.02.06. 
Szita Bence (HUN) 1998.02.07.

A vezetőedző

A kispadon a váci legenda, az egykori válogatott labdarúgó, Nagy Tibor ül. A 2017/2018 évi kiírás nyolcaddöntőjében a Vác csapatát irányította a DVTK ellen.

A stadion

A találkozónak a Kövi Pál Sportközpont (2660 Balassagyarmat, Ipolypart utca 5.) ad otthont.

Idei eredmények (NB III. Keleti-csoport)

  1. forduló: Balassagyarmat - Putnok 0-0
  2. forduló: Tállya - Balassagyarmat 3-2
  3. forduló: Balassagyarmat - Hatvan 1-1
  4. forduló: Füzesgyarmat - Balassagyarmat 3-0
  5. forduló: Balassagyarmat - Gyöngyös 1-1
  6. forduló: Jászberény - Balassagyarmat 4-0
  7. forduló: Balassagyarmat - DVTK tartalék 2-1
  8. forduló: DVSC II - Balassagyarmat 3-1
  9. forduló: Balassagyarmat - Tiszaújváros 1-0

A MOL Magyar Kupa 128-as főtáblájának párosításai

Balassagyarmati VSE - DVTK
Mohácsi TE - Budafoki MTE
43. sz. Építők - MTK Budapest
Mezőkeresztes VSE - ZTE FC
Toponár SE - Puskás Akadémia FC
Ráckeve VAFC - Ferencvárosi TC
WATI-Kecskéd KSK - Kisvárda Master Good
Termálfürdő FC Tiszaújváros - Budapest Honvéd
Tiszaföldvár VSE - MOL Fehérvár
Iváncsa KSE - Újpest FC
Mándok VSE - Mezőkövesd Zsóry FC
FC Hatvan - Paksi FC
Csepel FC - Soroksár SC
Makó FC - PMFC
Pápai Perutz FC - ETO FC Győr
Sárvár FC - Kaposvári Rákóczi
Diósjenő SE - Dorogi FC
VLS Veszprém - Szeged-Csanád Grosics Akadémia
Lőrinci VSC - Nyíregyháza Spartacus FC
Szarvaskend SE - Aqvital Csákvár
Tiszakécske LC - DVSC
Sényő-Carnifex FC - Vasas FC
Balatonfüredi FC - DEAC
Szeghalmi FC - Szolnoki MÁV FC
Jászberényi FC - Budaörs
Credobus Mosonmagyaróvár - BFC Siófok
Szegedi VSE - Szombatelyi Haladás
Sárbogárd - Kolorcity Kazincbarcika FC
BKV Előre - Szentlőrinc
Kerekegyházi SE - Gyirmót FC Győr
Ikarus-Maroshegy - FC Ajka
Vác FC - Békéscsaba 1912 Előre
Tarpa SC - Komárom VSE
Ceglédi VSE - Rákosmente FC
ASR Gázgyár - Gesztelyi FC
Csornai SE - Dabas-Gyón FC
Fémalk-Dunavarsány - Körösladányi MSK
Zsámbéki SK - THSE-Szabadkikötő
Bodajk - Érdi VSE
FC Dabas - –Dunaújváros
Király SE - Bicskei TC
Bátaszék SE - Fehérgyarmat SC
Teskánd KSE - Taksony SE
ESMTK - Tállya KSE
Balmazújvárosi FC - III ker. TVE
Zalaszentgróti VFC - Nagyatádi FC
Kabai Meteorit SE - AC Nagybajom
Kiskunfélegyházi HTK - Majosi SE
Tiszafüredi VSE - Putnok FC
Abda SC-VVFK-BAU - Hódmezővásárhelyi FC
Mezőtúri AFC - Sza-Bi Qualit Ménfőcsanak
Csácsbozsok-Nemesapáti SE - Szekszárdi UFC
Gyöngyöshalász SE - FC Nagykanizsa
Mátraterenye SE - CSO-KI Sport
Bonyhádi VLC - Monor
SC Sopron - BVSC-Zugló
Füzesgyarmati SK - Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő
Tihany FC - Kecskeméti TE
Mórahalom VSE - Gyöngyösi ÁK-Mátra Beton
Sajóbábonyi VSE - Eger SE
BTE Felsőzsolca - Clean Way-Gyulai TFC
PTE PEAC - SBTC
Ajka Kristály SE - Lipót Pékség SE
HR-Rent–Kozármisleny - Tatabányai SC

A Magyar Kupa 6. fordulójának mezőnye

A MOL Magyar Kupa 6. fordulójában a tét a legjobb 64 csapat közé jutás. A sorsoláskor az NB I.-es és NB II.-es csapatok kiemeltek, így nem találkozhatnak egymással. A pályaválasztó minden esetben az alacsonyabb osztályú csapat.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből a DVTK labdarúgó csapatán kívül a Mezőkökövesd (NB I.), a Kazincbarcika (NB II.), a Putnok (NB III.), a Sajóbábony (NB III.), a Tállya (NB III.), a Tiszaújváros (NB III.), a Felsőzsolca (megyei I.), a Gesztely (megyei I.) és a Mezőkeresztes (megyei I.) érdekelt a 6. fordulóban. 

NB I. (12 csapat)

Budafoki MTE
Budapest Honvéd
DVTK
Ferencvárosi TC
Kaposvári Rákóczi FC
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
MOL Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC

NB II. (20 csapat)

Aqvital FC Csákvár (Fejér megye)
Békéscsaba 1912 Előre (Békés megye)
BFC Siófok (Somogy megye)
Budaörsi SC (Pest megye)
Debreceni EAC (Hajdú-Bihar megye)
Debreceni VSC (Hajdú-Bihar megye)
Dorogi FC (Komárom-Esztergom megye)
FC Ajka (Veszprém megye)
Gyirmót FC Győr (Győr-Moson-Sopron megye)
Kaposvári Rákóczi FC (Somogy megye)
Kolorcity Kazincbarcikai SC (Borsod-Abaúj-Zemplén megye)
Nyíregyháza Spartacus FC (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye)
Pécsi Mecsek FC (Baranya megye)
Soroksár SC (Pest megye)
Szeged-Csanád Grosics Akadémia (Csongrád-Csanád megye)
Szentlőrinc SE (Baranya  megye)
Szolnoki MÁV FC (Jász-Nagykun-Szolnok megye)
Szombathelyi Haladás (Vas megye)
Vasas FC (Pest megye)
WKW ETO FC Győr (Győr-Moson-Sopron megye)

NB III. (49 csapat)

Balassagyarmati SE (Nógrád megye)                      
Balatonfüredi FC (Veszprém megye)
Bicskei TC (Fejér megye)
BKV Előre SC (Pest megye)
BVSC-Zugló (Pest megye)
Ceglédi VSE (Pest megye)
Credobus Mosonmagyaróvári TE (Győr-Moson-Sopron megye)
Dabas-Gyón FC  (Pest megye)
Dunaújváros PASE (Fejér megye)
Eger SE (Heves megye)
Érdi VSE (Pest megye)
Erzsébeti Spartacus MTK LE (Pest megye)
FC Dabas (Pest megye)
FC Hatvan (Heves megye)
FC Nagykanizsa (Zala megye)
Füzesgyarmati SK (Békés megye)
Gárdony-Agárdi Gyógyfürdő (Fejér megye)
Gyöngyösi AK - Mátra-Beton (Heves megye)
Hódmezővásárhelyi FC   (Csongrád-Csanád megye)
HR-Rent Kozármisleny SE (Baranya megye)
III. Kerületi TVE  (Pest megye)
Iváncsa KSE (Fejér megye)
Jászberényi FC (Jász-Nagykun-Szolnok megye)
Kecskeméti TE (Bács-Kiskun megye)
Komárom VSE (Komárom-Esztergom megye)
Körösladányi MSK (Békés megye)
Lipót Pékség SE (Győr-Moson-Sopron megye)
Majosi SE (Tolna megye)
Monor SE (Pest  megye)
Nagyatádi FC (Somogy megye)
Pápai Perutz FC  (Veszprém megye)
Putnok FC (Borsod-Abaúj-Zemplén megye)
Rákosmente FC (Pest megye)
Sajóbábonyi VSE (Borsod-Abaúj-Zemplén megye)
Salgótarjáni BTC (Nógrád megye)
SC Sopron (Győr-Moson-Sopron megye)
Sényő-Carnifex FC (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye)
SZA-BI Qualit Ménfőcsanak (Győr-Moson-Sopron megye)
Szegedi VSE (Csongrád-Csanád megye)
Szekszárdi UFC   (Tolna megye)
Taksony SE (Pest megye)
Tállya KSE (Borsod-Abaúj-Zemplén megye)
Tatabányai SC (Komárom-Esztergom megye)
Termálfürdő FC Tiszaújváros (Borsod-Abaúj-Zemplén megye)
THSE-Szabadkikötő (Pest megye)
Tiszafüredi VSE  Keleti (Jász-Nagykun-Szolnok megye)
Tiszakécskei LC  (Bács-Kiskun megye)
Vác FC (Pest megye)
VLS Veszprém (Veszprém megye)

Megyei/BLSZ I. osztály (46 csapat)

43. sz. Építők SK (Pest megye)
Abda SC-CCFK-BAU (Győr-Moson-Sopron megye)
AC Nagybajom (Somogy megye)
Ajka Kristály SE (Veszprém megye)
ASR Gázgyár (Pest megye)
Balmazújvárosi FC (Hajdú-Bihar  megye)
Bátaszék SE (Tolna megye)
Bodajk SE (Fejér megye)
Bonyhád VLC (Tolna megye)
BTE Felsőzsolca (Borsod-Abaúj-Zemplén megye)
Csácsbozsok-Nemesapáti (Zala megye)
Csepel SC (Pest megye)
Csomádi KSK (Pest megye)
Csornai SE (Győr-Moson-Sopron megye)
Diósjenő SE (Nógrád megye)
Fehérgyarmat SC (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye)
Fémalk-Dunavarsány (Pest megye)
Gesztelyi FC (Borsod-Abaúj-Zemplén megye)
Gyöngyöshalász SE (Heves megye)
Gyulai Termál FC (Békés megye)*
Ikarus-Maroshegy SE (Fejér megye)
Kabai Meteorit SE (Hajdú-Bihar megye)
Kerekegyházi SE (Bács-Kiskun megye)
Király SE (Vas megye)
Kiskunfélegyházi HTK (Bács-Kiskun megye)
Lorry GM Kft. Szarvaskend (Vas   megye)
Lőrinci VSC (Heves megye)
Makó FC (Csongrád-Csanád megye)
Mándok VSE (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye)
Mátraterenye SE (Nógrád megye)
Mezőkeresztes VSE (Borsod-Abaúj-Zemplén megye)
Mezőtúri AFC (Jász-Nagykun-Szolnok megye)
Mohácsi TE 1888 (Baranya megye)
Mórahalom VSE (Csongrád-Csanád megye)
PTE-PEAC (Baranya megye)
Sárbogárd SE (Fejér megye)
Sárvár FC (Vas megye)
Szeghalmi FC (Békés megye)*
Tarpa SC (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye)
Technoroll Teskánd KSE (Zala megye)
Tihanyi FC (Veszprém megye)
Tiszaföldvár VSE (Jász-Nagykun-Szolnok megye)
Toponár SE (Somogy megye)
WATI-Kecskéd KSK (Komárom-Esztergom megye)
Zalaszentgróti VFC (Zala megye)
Zsámbéki SK (Pest megye)

Megyei/BLSZ II. osztály (1 csapat)

Ráckeve VAFC (Pest megye)

*: A Békés megyei labdarúgó bajnokságokban nem indult elegendő csapat, azért osztályok helyett ún. kvalifikációs csoportokba osztották a csapatokat.

Magyar Kupa történelem

A DVTK szereplése a Magyar Kupában évről-évre