- Összességében elégedett vagyok a csapat teljesítményével - értékelt Kiser László vezetőedző. - A rossz kezdés után talpra álltunk, bravúros győzelmeket arattunk, és végül a 8. helyen zártuk az őszi szezont. Minden mérkőzésen bátran és kezdeményezően játszottunk, nem ijedtünk meg egyik ellenfelünktől sem. Jó volt látni, hogy azokat a taktikai feladatokat, játékelemeket amelyeket az edzéseken gyakoroltunk nagyon jól alkalmazták a játékosok a bajnoki mérkőzéseken. A tavalyi szezonhoz képest nagyot léptünk előre abban, hogy volt tartása a csapatnak, többször is vesztett állásból tudtuk visszaküzdeni magunkat, és ez a küzdeni tudás pontokat hozott nekünk. A srácok edzésmunkájával és a hozzáállásával is meg voltam elégedve. Egy kis hiányérzetem amiatt van, mert úgy érzem, hogy a megszerzett pontjaink nem tükrözik a mérkőzéseink képét. Több olyan találkozónk is volt, ahol ellenfelünk fölé nőttünk, sok helyzetet alakítottunk ki, amiket kihagytunk, és ennek köszönhetően pontokat ajándékoztunk nekik. Ha tavasszal előrébb szeretnénk lépni, akkor a helyzetkihasználásunkon  mindenképpen javítanunk kell.

A DVTK mérkőzései

1.    2016.08.27. szombat    10:00    PMFC - DVTK    3-2
2.    2016.09.03. szombat    10:00    DVTK - Haladás    1-1
3.    2016.09.10. szombat    13:00    Vasas - DVTK    2-2
4.    2016.09.17. szombat    14:00    DVTK - FTC    1-3
6.    2016.10.01. szombat    12:00    DVTK - Kecskemét    3-2
5.    2016.10.05. szerda    16:00    Nyíregyháza - DVTK    0-3
7.    2016.10.08. szombat    13:00    Győr - DVTK    1-0
8.    2016.10.15. szombat    12:00    SZEAC - DVTK    1-1
9.    2016.10.22. szombat    12:00    DVTK - PFLA    1-3
10.    2016.10.29. szombat    14:00    Honvéd - DVTK    0-3
11.    2016.10.05. szombat    14:00    DVTK - DVSC-DLA    3-0
12.    2016.11.12. szombat    10:00    Kaposvár - DVTK    1-1
13.    2016.11.19. szombat    14:00    DVTK - Videoton    1-0
14.    2016.11.26. szombat    13:00    MTK - DVTK    3-1
15.    2016.12.03. szombat    14:00    DVTK - UTE    3-2

Az U15 I. osztály állása

# CSAPAT J GY D V LG KG GK P
1. Puskás Akadémia FC U15 Puskás Akadémia FC U15 15 14 0 1 56 13 43 42
2. Honvéd-MFA U15 Honvéd-MFA U15 15 10 2 3 45 20 25 32
3. MTK Budapest U15 MTK Budapest U15 15 10 2 3 38 16 22 32
4. ETO FC GYŐR U15 ETO FC GYŐR U15 15 9 2 4 34 20 14 29
5. Kaposvári Rákóczi BFLA U15 Kaposvári Rákóczi BFLA U15 15 8 2 5 27 31 -4 26
6. Videoton FC U15 Videoton FC U15 15 7 4 4 23 19 4 25
7. Ferencváros TC U15 Ferencváros TC U15 15 7 2 6 32 28 4 23
9. DVSC-DLA U15 DVSC-DLA U15 15 5 3 7 28 29 -1 18
10. Vasas Kubala Akadémia U15 Vasas Kubala Akadémia U15 15 5 3 7 29 32 -3 18
11. Újpesti TE U15 Újpesti TE U15 15 5 2 8 28 33 -5 17
12. L-IT-SZEAC U15 L-IT-SZEAC U15 15 4 3 8 18 35 -17 15
13. Pécsi MFC U15 Pécsi MFC U15 15 3 4 8 23 38 -15 13
14. Mercedes-Kecskeméti LA U15 Mercedes-Kecskeméti LA U15 15 4 0 11 19 45 -26 12
15. Bozsik Akadémia Nyíregyháza U15 Bozsik Akadémia Nyíregyháza U15 15 2 3 10 11 36 -25 9
16. Illés Akadémia-Haladás U15 Illés Akadémia-Haladás U15 15 2 2 11 18 38 -20 8