Női Kosárlabda NB I. A-csoport 14. forduló

2019. január 19., szombat
18:30 NKE-Csata  - Aluinvent DVTK 

Cziczás László: - Nagyon várjuk már a mérkőzést, amelyre úgy érzem, megfelelően felkészültünk. A Csata együttesét zömmel ambíciózus, fiatal játékosok alkotják, akikkel szemben csak maximális koncentrációval érvényesülhetünk.

Játékvezetők

A találkozót a Praksch Péter, Balog György, Kulcsár Tibor hármas vezeti.

Helyszín

Ludovika Aréna
1089 Budapest, Diószeghy Sámuel utca 23-25.

NKE-Csata

Az NKE-Csata csapata jelenleg a hetedik helyen áll a bajnokságban. Az eddig lejátszott tizenhárom találkozóból hét győzelem mellett hatot elveszített. Legutóbb Szekszárdon mindössze öt ponttal kaptak ki Tursics Krisztián lányai. A csapat tagjai közül az amerikai Nicole Kelsey Lang a legjobb pontdobó, aki 13,4 pontot átlagolt az eddigi mérkőzéseken.

A center mellett még három légiósa van a Csata keretének, a szintén amerikai Eileen Kelley Austria bedobó poszton játszik, és nemrégiben igazolta a klub az ősszel még Szekszárdon játszó Európa-bajnok szerb válogatott Nevana Jovanovićot, valamint a montenegrói Jelena Antićot. Rajtuk kívül is igazoltak új játékost, hiszen a közelmúltban a PEAC-tól távozó magyar válogatott Barnai Juditot is megszerezték, kijelenthető tehát, hogy jelentősen megerősödött a Csata. A budapestiek legrutinosabb játékosa kétségkívül a válogatottat is megjárt Nagy-Bujdosó Nóra, aki rutinjával nemcsak a pályán, hanem másodedzőként azon kívül is igyekszik segíteni a csapatát. A Csata keretének a zömét tehetséges, húsz év körüli magyar játékosok adják, közülük Lelik Rékának nagy jövőt jósolnak a szakemberek.

Egy ismerős akad a szombati ellenfelünk keretében, az irányító Horváth Bernadett, aki 2014-től három szezonon keresztül szolgálta a DVTK-t és nyert Magyar Kupát a csapattal.

A NKE-Csata kerete

4 Solymosi Noémi    1997    5    194 cm    74 kg
6 Angyal Barbara    2001    1    170 cm    50 kg
8 Horváth Bernadett    1996    1    170 cm    51 kg
9 Radócz Fanni    1999    4    186 cm    68 kg
11 Mányoky Réka    2001    3    187 cm    64 kg
12 Karagits Kira    1999    4    184 cm    67 kg
13 Lelik Réka    1999    2    185 cm    66 kg
15 Nagy-Bujdosó Nóra    1985    4    186 cm    70 kg
21 Pálinkás Enikö    2000    1    170 cm    51 kg
22 Austria Kelley Eileen    1994    3    184 cm    65 kg
33 Jovanović Nevana   1990    3    179 cm    72 kg
40 Lang Kelsey Nicole    1995    5    197 cm    77 kg
55 Barnai Judit    1994    4-5    190 cm    75 kg
88 Antić Jelena    1991    3    187 cm    74 kg 

Egymás ellen

A 2018/19-es bajnokság alapszakaszának harmadik fordulójában találkozott egymással először a két együttes. 2018. október 13-án az újonc vendégek meglepetésre győzni tudtak a Generali Arénában.

Női Kosárlabda NB I. A-csoport 3. forduló

Aluinvent DVTK – NKE Csata 64-67 (28-15, 16-18, 12-20, 8-14)
Miskolc, Generali Aréna 1100 néző. Játékvezető: Jakab László, Sallai István, Bagi Bálint.
DVTK: Medgyessy 7/3, Kányási 6, Walker-Kimbrough 13, Škorić 11, Mokango 10. Csere: Šulčiūtė 9/3, Katona 6, Kiss 2, Zele, Szabó F. Vezetőedző: Cziczás László.
Csata: Horváth B 7/3., Austria 2, Lelik 20/12, Nagy-Bujdosó 14/6, Lang 12. Csere: Radócz, Angyal 8, Pálinkás, Adamecz 4, Mányoky R. Vezetőedző: Tursics Krisztián.

A 14. forduló programja    

2019. január 19. szombat
16:00 ELTE BEAC Újbuda - Atomerőmű KSC Szekszárd        
17:00 ZTE Női Kosárlabda Klub - CMB CARGO UNI Győr    
18:00 Sopron Basket - PINKK-Pécsi 424        
18:00 Vasas Akadémia - MTK-Budapest    
18:30 NKE-Csata - Aluinvent DVTK
        
2019. január 20. vasárnap    
18:00 PEAC-Pécs - VBW CEKK Cegléd