- A Diósgyőrött működő alsófokú oktatási intézményeket vettük célba - közölte Juhász Sándor, a piros-fehérek egyik edzője. - Reggelente negyed nyolc és fél nyolc között kirakjuk a magunk pultjait az iskolákban, és mire jönnek a szülők a csemetéikkel, szemügyre vehetik a szórólapjainkat. Aztán a becsengetések után jómagam vagy a kollégám, Lakatos Győző bemegyünk az osztályokba, és elmondjuk, hogy mit, miket kínálunk a diákoknak. Akikből kiváló birkózót nevelhetünk. Klubunk egyébként is bizonyított már, hiszen soraikban Repka Attila személyében olimpiai bajnok, valamint többszörös világbajnoki ezüstérmes és kontinenselső is van.

Arra a kérdésre, hogy hány fiatal jelentkezésére, leigazolására számítanak, Juhász Sándor így felelt: - Jó lenne, ha legalább húszan köteleznék el magukat hozzánk. Már csak azért is, mert várhatóan a hónap végén avatjuk fel a diósgyőri stadionnal szembeni, új otthonunkat, és szeretnénk, ha ezt a szép helyet sok fiatal lakná be.

Forrás: boon.hu