- Hogy látod, milyen évet zárt a DVTK birkózó szakosztálya?

- Gyakorlatilag fél éve vettem át a munkát dr. Szinay Attilától, akinek ezúton is köszönünk mindent, amit a Diósgyőri birkózásért tett, továbbá a hazai szövetség elnökségi tagjaként ezt követően is sokat segít. Szóval mondhatni, hogy ez egy ilyen közös, jól sikerült év volt, ami lehetett volna sokkal jobb is, de nem panaszkodunk. Van két világversenyről érmünk, minden utánpótlás korosztályban volt válogatott versenyzőnk és számos magyar bajnoki- és diákolimpiai címet szereztünk. Az országos csapatversenyben 11. lettünk és egyre több sportolónk van a Kozma István Birkózó Akadémián. Idén hárman is sikeresen felvételiztek Balázs Zea, Oláh Zoé és Czakó Regő személyében. Továbbá már csak azért is jó év volt, mert több helyen is el tudtuk kezdeni a működést a kihelyezett szakosztályainkkal és folytattuk a már meglévő helyszíneken: Bekecsen, Emődön, Mezőcsáton, Halmajon és Tiszalúcon. Miskolcon is két másik helyen tudunk készülni a központi birkózó terem mellett, az Avason és Diósgyőrben egy-egy iskolában, úgyhogy szépen terjeszkedünk. Nehéz helyzetben vagyunk azonban az utánpótlás nevelés szempontjából, ugyanis egyre nehezebb megszólítani a fiatalokat, viszont ebben látjuk a lehetőséget, amiben a DVTK vezetése és a Magyar Birkózó Szövetség is támogat bennünket. Minden adott tehát ahhoz, hogy eredményesek legyünk a jövőben is.

- Említetted a válogatott sikereket, hogy látod az idei piros-fehér szerepléseket a nemzetközi porondon?

- Szinay Csabi második, míg Balázs Éda harmadik lett a kadet Európa-bajnokságon, sajnos a világbajnokságon nem jött ki nekik a lépés, de bizakodóak vagyunk a jövőt tekintve. Szabi most vált korcsoportot, Éda pedig elsőéves volt a korosztályban. A jövőben a junioroknál akár három válogatottunk is lehet és a további korcsoportokban is jól állunk. Hazai szinten pedig a diák leány csapatbajnokságot is meg tudtuk nyerni, nagyon jó csapatunk van ott is.

- A vidéki műhelyek, hogyan működnek?

- A DVTK birkózó edzői mennek ki a különböző településekre és ott foglalkoznak a gyerekekkel helyben. A helyszínen van szőnyegünk, és akár a testnevelés órák keretén belül is tartunk edzéseket. Reméljük, hogy ez tudja majd növelni az igazolt sportolóink számát, ugyanis jelenleg 120 alsó tagozatos gyerekkel foglalkozunk ebben a formában. Ebben látom a jövőt.

- Mit vársz 2024-től?

- Kettős célkitűzésünk van. A minőséget megtartani és az utánpótlás nevelés tekintetében a mennyiségi pótlásra helyezni a hangsúlyt. A jelenlegi válogatottak és versenyzőink jó szinten vannak és jövőre is jogosan fognak harcba szállni a címeres mezért. Továbbá bízom benne, hogy jövőre világversenyen a dobogó tetején is láthatunk majd diósgyőri sportolót.

- A napokban ünnepelted a születésnapodat, ezúton is Isten éltessen! Hogyan telt a január 10-e?

- Sehogy, (nevet - a szerk.) úgy, mint a többi nap. Nem csapunk már olyan nagy ünneplést, hisz nem kerek és egyre nagyobb a szám. Átlagos nap volt, ráadásul pont úgy jött ki, hogy aznap szabadnapom volt, így birkózóedzést sem kellett tartanom.

- Sokan köszöntöttek a hazai birkózó társadalomból?

- Természetesen, mindig gondolunk egymásra. Idén is elég sokan köszöntöttek, a birkózó szövetség, a hagyományőrzők, hívott Sike Bandi barátom, Szöcsi (Lőrincz Tamás - a szerk.), Viktor (Lőrincz Viktor - a szerk.), Bácsi Peti, akikkel közeli kapcsolatban vagyok, továbbá kollégák, tanítványok és a szüleik is. Szóval sokat csörgött a telefonom, és meglepetésre még mindig nagyon sok személyes hangvételű SMS-t kaptam, pedig már kihaló félben van a műfaj.

- Amikor még versenyző voltál milyen volt ez a januári, születésnap körüli időszak?

- Szülinap, névnap és új év, hát ez egy elég kemény időszak volt. Sűrű, de általában mindig alapozó időszak. Ilyenkor voltam a legfáradtabb az egész évben. Ezért nem lehetett igazán ünnepleni, mert az alapozás közepe vagy végén jártunk, de azért néha egy-egy belefért. Ezúttal a hétvégén átjönnek a szomszédok beszélgetni, bár gyakorlatilag napi kapcsolatban vagyunk és mindent együtt csinálunk egy jó közösségben.

A cikkben szereplő fotó: Mocsári László/minap.hu