"Huh - aztán tettük a dolgunkat"

Vadász Viktor

- Milyen szerepet játszott eddig a fehérvári klub a te pályafutásodban?
- Akkor még Felcsúton játszottam, amikor a Videoton ellen kellett pályára lépnem. A Magyar Kupa révén kerültünk össze. A rendes játékidőben null-null volt, a hosszabbítás egy-egy lett, és tizenegyesekkel estünk ki.

- De korábban kék-pirosban is éveket töltöttél, nemde?
- Ott nevelkedtem, négyéves koromban kezdtem a focit Székesfehérváron, és két esztendőnyi kihagyással gyakorlatilag ott játszottam végig, csak másfél éve kerültem el onnan, Barcikára, majd Diósgyőrbe, télen.

- Befolyásolja ilyen értelemben az előélet az aktuális pályára lépést? Más, mondjuk, esetedben a Videoton ellen játszani, bizonyítani, mint bárki egyéb ellenféllel szemben?
- Különösebben nem foglalkoztam vele. Úgy készültem, hogy ez is egy mérkőzés, ezt is ugyanúgy szerettem volna megnyerni, mint bármelyiket... Igyekeztem a saját feladatomra odafigyelni. Az első tíz perc, ugyebár, a csapat számára nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna. Akkor eléggé fölénk nőtt a Videoton. Sok helyzetet kihagyott.

- Kívülről úgy tűnt, mint ha te kifejezetten túlpörögtél volna... Agilisan, határozottan próbáltál védekezni, túljárni az ellenfél eszén, de három jó megelőzésre jött a negyedik elhibázott, amiből viszont nagy baj lehet.
- Mindig próbálok kicsit előre gondolkodni abban a szituációban, ami következhet, nem tudom, persze, megjósolni, az következik-e vagy sem, de igyekszem egy gondolattal előrébb járni, mint a rivális. Most az ominózus eset a 21. percben jött, amikor Gosztonyi elvitte mellettem: két ember között vacilláltam, érkezett középen Vasziljevics, őt is szerettem volna "zárni", aztán átívelték a labdát Gosztonyira, és elég távol voltam tőle, nem értem oda. Sikerült neki egy-az-egyben "levennie". Akkor mégsem gondoltam, hogy ilyen probléma lesz belőle; sajnos, gól lett. Utána, úgy hiszem, teljes mértékben felnőttünk a Vidihez - vagy csak a Vidi éreztem úgy, hogy nagyobb biztonságban van, és visszavett a tempóból?
- Ezt azóta is nehéz eldönteni a szakmai értékelésekből.
- Nem tudom én sem megmondani. Mert tényleg az első tíz perc olyan volt, hogy "huh", csak kapkodtuk a fejünket.

- Ezt követően azonban ismét jó példát mutattatok arra, hogy a Diósgyőr erénye a stabilitás: képes nehéz helyzetben összeszedni magát.
- Mindenféleképpen össze kellett szedni magunkat, csúfos vereségbe semmiképp sem akarunk beleszaladni. Tehát tettük a dolgunkat. Igyekeztünk minél hamarabb, lehetőség szerint, kiegyenlíteni. Sajnos, nem sikerült; elég sok támadásunk lesen akadt meg, már az első félidőben is volt négy vagy öt. Nem összpontosítottunk kellőképpen ott elöl..., nem tudom. Majd jött a félidő, beszélgettünk, hogy min kellene még változtatni, én is arra törekedtem, hogy megfogadjam, amit Miklós (Benczés Miklós vezetőedző - a szerk.) mondott. Még keményebben, még pontosabban. Úgy érzem, a második félidő teljesen máshogy alakult, számomra is, sokkal könnyedebben tudtam játszani, ott voltam az emberem mellett, nem azon görcsöltem koncentráltam, hogy melyiket kell "fölvennem", melyiket nem.

- Úgy láttam, a támadásokban is aktívan részt vettél, ha nem is túl előrehúzódva, csak a felezővonalig, de magabiztosan hoztad fel a labdákat.
- Igyekeztem, valóban, felérni a támadásokhoz, akkor már a pálya széléről is erre biztattak. Támogassam az elöl lévőket. De nem jött össze. Úgy alakultak mindig az utolsó passzok, esetleg egy kis hiba, rossz csel... és megszerezte megint a Videoton.

- Ismét visszatérnék a találkozó előtti várakozásokhoz. Többekben felmerülhetett, már az előző hétvégi kiállítás nyomán, meg hogy utána a kezdőben is pótolni kellett a kieső balhátvédet, hogy esetleg téged tesznek át mint stabil szélső embert a másik vonal mellé. A szakvezetés nem ezt a megoldást választotta, mint kiderült. De egyáltalán felmerült-e?
- Erről egy másodpercig nem volt szó, legalábbis nekem nem szóltak, hogy ilyesmi előfordulhat.

- A másik, amit mindenképp fel kell vetnem, hiszen a legfiatalabb olvasóink kivételével alighanem minden DVTK-drukker - akár saját emlékei alapján - tudja, ki volt az édesapád. Azt, hogy másfél-két évtizeddel ezelőtt ő is jónevű labdarúgóként szerepelt a hazai bajnokságban, tagja volt a Videoton legendás csapatának, az UEFA-kupás menetelés idején. Bizonyára figyelemmel kíséri most a te miskolci pályafutásodat.
- Természetesen kint volt a mérkőzésen, nem csak egyedül, az egész családdal, hiszen ők ott élnek Fehérváron. Amúgy csak a szokásos kis meccs előtte "felrázó mondókája" volt; szinte minden mérkőzés előtt el szokta mondani nekem, szerinte mire figyeljek oda. Nagyjából igyekszem figyelembe venni, megfogadom a tanácsait. Elvégre mégiscsak 30-40 évnyi tapasztalattal rendelkezik a futball terén.
- Szélső hátvéd, volt, ugye, jól emlékszem?
- Korábban balszélső volt, illetve középpályás, később, idősebb korában lett védő, 32 éves kora környékén került a back pozícióba.
- Én ezek szerint már arra emlékszem. De ő a baloldalon volt, nem a jobbon, mint te. Abban a "nagy" Videotonban ott volt, amire sokan visszagondolunk, mint a magyar futball egyik utolsó reményt keltő fejezete. (1985-ben a fehérvári gárda az akkor UEFA-kupának hívott nemzetközi versenysorozatban fantasztikus menetelést mutatott be, csak a döntőben hajtott fejet a Real Madriddal szemben; ott is csak az oda-visszavágó egyik találkozóján - a szerk.)
- Ott volt, igen.

- És a most szombat óta beszélteket már? Hogy látta ezt a 2-0-ás derbit?
- Másnap ott voltam a családi ebéden, akkor megtárgyaltuk, mi is volt valójában az a huszadik perc környéki eset...

- Mit mondott a Diósgyőrről?
- Amióta itt focizok, ő is inkább a DVTK-ra figyel az NB I-ben, mint a Fehérvárra. Már kapott egy kis ízelítőt, még a Cegléd elleni bajnokavatón, itt volt a lelátón. A hétvégi vereség kapcsán ő is annyit jegyzett meg, az első negyedóra, az volt a kritikus, a Vidi sok helyzetét átvészeltük, utána a gól kicsit megfogott minket, vagy úgy mondhatnám, helyrerázott, attól fogva, mint mondta, teljes mértékben partiban voltunk, s végül jött az az ominózus másik gól..., amit a szerzője szerintem élete végéig emlegethet, hogy mekkorát rúgott egyszer.

(fotó: Balogh Attila)