Beharangozó 2018. október 25., csütörtök

A 46. DVTK - FTC következik

A DVTK ebben az évtizedben kétszer győzte le az FTC-t hazai pályán, kétszer pedig döntetlent játszott. A legutóbbi, debreceni mérkőzésen is diósgyőri siker született. Bemutatjuk az ellenfelet, és felidézzük a két csapat közös történelmét.

A 46. DVTK - FTC következik


Szombati ellenfelünket, a Ferencvárosi Torna Clubot 1899. május 3-án alapították, első elnöke dr. Springer Ferenc volt. A klub színe: zöld-fehér.

Megalakulása óta a legsikeresebb magyar egyesületté nőtte ki magát. 29 alkalommal nyertek bajnokságot - az utóbbi tíz évben csak egyszer -, huszonháromszor emelhették fel a Magyar (Népköztársasági) Kupát, hatszor a Szuperkupát és kétszer a Ligakupát. 1928-ban és 1937-ben megnyerték a Közép-európai Kupát, 1965-ben pedig a Vásárvárosok Kupája (az Európa Liga elődje) győztese lett az FTC. A Ferencvárosban játszott az egyetlen magyar Aranylabdás, Albert Flórián.

Az OTP Bank Liga 2017/2018 évi kiírásában az FTC a második helyen zárta a bajnokságot, a zöld-fehérek legeredményesebb játékosa a 17 találatig jutó Varga Roland volt. Az Európa Liga selejtezőjében viszont az első ellenfél, a Maccabi Tel Aviv rögtön elbúcsúztatta őket a sorozattól.

OTP Bank Liga 2018/2019

Az OTP Bank Liga idei kiírásában jól szerepel az FTC, a vesztett pontokat számolva is minimum három ponttal vezetik a tabellát, azonban éppen legutóbb szenvedték el első verseégüket. 

  1. forduló: FTC - DVTK 4-1
  2. forduló: MTK - FTC 1-4
  3. forduló: FTC - Haladás 3-1
  4. forduló: Kisvárda - FTC 0-2
  5. forduló: FTC - Paks 1-1
  6. forduló: Mezőkövesd - FTC 0-1
  7. forduló: FTC - Vidi 2-2
  8. forduló: Honvéd - FTC 0-1
  9. forduló: FTC - Újpest 1-0
  10. forduló: FTC - DVSC 2-2
  11. forduló: PAFC - FTC 1-0

Legutóbb a Dibusz - Lovrencsics G., Leandro, Blazič, Koch - Spirovski (Rodríguez, 74.), Sigér - Varga R., Bőle (Finnbogason, 46.), Petriak - Böde összeállításban szerepeltek.

Nyári játékosmozgás

Nyáron két rutinos játékos visszavonult, helyükre elsősorban külföldieket igazoltak.

Érkezők
Kjartan Finnbogason (izlandi, AC Horsens)
Abraham Frimpong (ghánai, Crvena zvezda)
Marcel Heister (német-horvát, Beitar Jeruzsálem)
Davide Lanzafame (olasz, Budapest Honvéd)
Matías Ezequiel Rodríguez (argentin, Chacarita Juniors)
Sigér Dávid (Balmazújváros) 
Ivan Petriak (ukrán, Shakhtar Donetsk - kölcsönbe)
Csernik Kornél (Soroksár - kölcsönből vissza)

Távozott
Batik Bence (Budapest Honvéd)
Gera Zoltán (visszavonult)
Hajnal Tamás (visszavonult)
Janek Sternberg (német, 1. FC Kaiserslauter) 
Priskin Tamás (Haladás - kölcsönbe)
Joseph Paintsil (ghánai, Tema Youth - kölcsönből vissza)
Marcos Pedroso (brazil, Figueirense - kölcsönből vissza)
Nagy Dominik (Legia Warszawa - kölcsönből vissza)

Az FTC kerete

Kapusok
90    Dibusz Dénes    (HUN)    1990.11.16.    214/0
31    Holczer Ádám    (HUN)    1988.03.28.    22/0
42    Varga Ádám    (HUN)    1999.08.23.    0/0

Mezőnyjátékosok
25    Blažič, Miha    (SLO)    1993.05.08.    35/7
21    Botka Endre    (HUN)    1994.08.25.    118/2
13    Böde Dániel    (HUN)    1986.10.24.    329/119
23    Bőle Lukács    (HUN)    1990.03.27.    68/3
17    Csernik Kornél    (HUN)    1998.07.02.    18/0
21    Csonka András    (HUN)    2000.05.01.    1/0
7    Finnbogason, Kjartan    (ISL)    1986.07.09.    7/0
5    Frimpong, Abraham    (GHA)    1993.04.06.    2/0
11    Georgijević, Dejan    (SRB)    1994.01.19.    7/1
27    Gorriaran, Fernando    (URU)    1994.11.27.    33/2
26    Heister, Marcel    (GER, CRO)    1992.07.29.    10/1
19    Koch, Julian    (GER)    1990.11.11.    16/0
10    Lanzafame, Davide    (ITA)    1987.02.09.    77/40
16    Leandro    (BRA, HUN)    1982.03.19.    308/43
91    Lovrencsics Balázs    (HUN)    1991.08.30.    15/1
8    Lovrencsics Gergő    (HUN)    1988.09.01.    98/10
40    Moutari, Amadou    (NIG)    1994.01.19.    40/8
22    Otigba Kenneth    (HUN, NIG)    1992.08.29.    25/1
30    Rui Pedro    (POR)    1988.07.02.    8/0
34    Petriak, Ivan    (UKR)    1994.03.13.    11/4
15    Rodriguez, Matías    (ARG)    1993.03.29.    3/0
18    Sigér Dávid    (HUN)    1990.11.30.    43/4
4    Spirovski, Stefan    (MKD)    1990.08.23.    36/3
3    Takács    Zsombor    (HUN)    1999.02.22.    0/0
97    Varga Roland    (HUN)    1990.01.23.    188/55

A vezetőedző

Az 5. fordulót követően Serhiy Rebrov váltotta Thomas Dollt az FTC kispadján. Az egykori ukrán labdarúgó 1974. március 6-án született, a Shakhtar Donetskben nevelkedett és a Dinamo Kijevben vált ismert labdarúgóvá. Hazáján kívül játszott a Tottenham, a Fenerbahçe, a West ham United és a Rubin Kazan csapatában, emllett 75 alkalommal szerepelt Ukrajna válogatottjában. Edzői pályafutását is a Dinamo Kijevben kezdte (2-2 ukrán bajnoki cím és kupagyőzelem, 1 ukrán szuperkupa siker, valamint csoportkörös szereplés az Bajnokok Ligájában), az al-Ahli után ült le az FTC kispadjára.

Egymás ellen

Az első mérkőzésünkre Miskolcon a Fradi ellen 1940. szeptember 8-án került sor. A Lukács - Bán , Felföldi, Bohus, Turán, Barta, Fazekas, Berecz, Füzér, Barna, Magyar összeállításban szereplő Csapkay-legények 6-3-ra maradtak alul. Góljainkat Berecz, Füzér és Barna szerezték.

A következő évben lejátszott második összecsapásunkon szintén három gólt szereztük, de mivel a védelmünk szilárdabb lábakon állt , így megszereztük első győzelmünket. Turbéki kettő és Füzér egy találatával vertük a fővárosiakat. Az első győztes csapat így állt fel: Gáspár - Soós, Felföldi , Turán, Barta, Honti, Penderi, Kertész, Füzér, Fazekas, Turbéki.

Az 1942/1943-as bajnokságban is sikerült elkapnunk a "zöld sasokat". Kertész és Fazekas góljával nyert a DiMÁVAG. Az újságíró akkor sem fukarkodott a dicséretekkel: "CSODA A VASGYÁRBAN! 12000 ember volt kíváncsi arra, hogy a bajnokjelölt milyen magas iskolajátékkal fogja elintézni a lefelé konyuló formát mutató vasgyári csapatot. Tizenkét-ezer ember akarta látni a tanárok könnyű galoppját és kétségbeesett védelmét. A nézők azonban nagyobbára kellemesen csalódtak. Amit vasárnapi cikkünkben suttogva reméltünk, az beteljesedett: csodák napja volt a vasárnap a Vasgyárban, a DiMÁVAG magára talált és nagy akarással küzdő együttese kemény, de végig sportszerű küzdelemben verte a Ferencvárost."

Az '50-es és a '60-as években heves csatákat vívtak a csapatok, váltakozó sikerrel, de mindig eldőlt a mérkőzés, mindössze 1969-ben játszottak döntetlent. Ezt a találkozót is hozzáadva a '70-es évek elejéhez ötből négyszer ikszeltek a csapatok. 

Nem véletlenül a diósgyőri futball aranykora ennek az évtizednek a második fele, az FTC-nek sem termett sok babár Diósgyőrben. A hét mérkőzésből álló sorozatból öt győzelem és két döntetlen a mérleg!

Az 1978. február 25-én lejátszott találkozót ma is emlegetik, akik a helyszínen látták. Szabó Géza Veréb - Szántó, Salamon, Váradi, Kutasi, Oláh, Fükő, Tatár, Borostyán, Fekete L., Görgei csapatában Fükő Sándor, majd Oláh Ferenc szerzett gólt, de milyet! A fiatalabbak csak azért szomorkodhatnak, hogy nem maradt televíziós felvétel az ollózós találatról.

A következő, bronzéremmel végződő idényben Grolmusz Gyula góljával győzött a DVTK. Szabó Géza ezúttal a Szabó L. - Szántó, Salamon, Teodoru B., Kutasi, Oláh, Tatár, Kerekes (Váradi), Szalai, Grolmusz (Tokár), Magyar  csapatban találta meg a nyerő 11-et.

Ezen időszak legnagyobb különbségű győzelmét az 1979/1980-as idény zárófordulójában aratta a DVTK. Szabó Géza Veréb - Szántó, Salamon (Kádár), Kerekes, Kutasi, Oláh, Fükő, Görgei, Szalai (Fekete L.), Tatár, Borostyán összetételű csapata Fükő Sándor, Tatár György és Borostyán Mihály góljával 3-0-ra győzött.

Amikor 1981. december 2-án legyőztük a Ferencváros ellen, senki nem gondolta, hogy 32 évig ez lesz az utolsó. dr. Puskás Lajos együttese a Veréb - Oláh, Giron, Görgei, Szemere, Osváth, Fükő, Tatár, Borostyán, László II (Teodoru II), Fekete (Lippai) összeállításban esélyt sem hagyott a zöld-fehéreknek. Giron Zsolt és Görgei János góljaival 2-0-ra vertük a későbbi ezüstérmest.

Ezt követően a diósgyőri futball hányattatásának köszönhetően sokszor nem találkozott a két csapat, majd az FTC is eltöltött néhány évet a másodosztályban.

A 2011/2012-es bajnokságban is emlékezetes teltházas mérkőzést játszott a két csapat, ahol majdnem sikerült a bravúr, de hiába vezettünk kétszer is a mérkőzésen, l'Imam Seydi, majd José Luque góljával, a zöld-fehérek mégis elvitték a 3 pontot Miskolcról.  Benczés Miklós így küldte pályára csapatát: Radoš - Vadász, Gal, Budovinszky, Gohér - Abdouraman - Arze (Halgas, 86.), Lippai (Takács P., 73), Luque (Bacsa, 66.) - Tisza, Seydi.

A következő bajnokságban, 2013. áprilisában a Kovac Zoltán által vezetett DVTK a Ribánszki - Vági, Vadász (Hanek, 62.), Kádár, Gohér - Gosztonyi (Seydi, 5.), Fernando, Elek, Luque (Takács P., 57) - Rudolf, Tiszaösszeállításban játszott 2-2-es döntetlent a lábtörést szenvedő Gosztonyi András helyére a mérkőzés elején beálló l'Imam Seydi duplájával.

A 2014/2015-ös idény őszi szezonjában találkozott a két csapat Diósgyőrben, és végre sikerült megtörni a hosszú ideje tartó negatív szériát. Szivics Tomiszláv az Antal - Okuka, Alves, Kádár, Husić - Bognár I. (Egerszegi, 85), Elek Á., Barczi (Gosztonyi, 59) - Grumić (Bacsa, 75) - Griffiths, Takács T. felállásban küldte pályára tanítványait. Miroslav Grumić és Takács Tamás találatainak köszönhetően sikerült hazai környezetben legyőznünk  a Ferencvárost.

Az előző bajnokságban kétszer játszott idegenben, és egyszer hazai pályán a két csapat. Debrecenben a DVTK egy korai góllal hátrányba került, azonban ezt követően már az első félidőben sikerült a vendégeket kapujukhoz szögezni, és Dibusz több bravúrt is bemutatott elsősorban távoli lövéseket követően. A második játékrészben pedig megérkeztek a gólok is, előbb Dušan Brković csúsztatott a hálóba, majd Florent Hasani is megszerezte első diósgyőri gólját. 

Diósgyőri VTK - Ferencvárosi TC 2-1 (0-1)

DVTK: Antal - Eperjesi, Lipták, Brković, Shestakov - Vela, Hasani (Tóth B., 80.), Kocsis, Óvári - Ugrai (Karan, 87.) Bacsa (Ioannidis, 72.). Szakmai igazgató: Bódog Tamás.
FTC: Dibusz - Botka, Otigba, Blažić, Pedroso (Moutari, 64.) - Leandro (Georgijević, 77.) - Lovrencsics G., Spirovski (Nagy D., 64.), Gorriaran, Paintsil - Böde. Vezetőedző: Thomas Doll.

Gólszerző: Böde (0-1) a 9., Brković (1-1) az 56., Hasani (2-1) az 59. percben.

Az OTP Bank Liga idei kiírásában az első fordulóban Budapesten fogadta az FTC a DVTK-t, ahol az a hazaiak egy öngóllal és egy jól eltalált lövéssel szerzett vezetést, majd Bacsa Patrik szép góljával zárkózott a DVTK. Az első félidő lefújása előtt megítélt büntetőt Antal Botond védte, mégis kétgólos hátrányban folytatódott a mérkőzés. A második félidőben még egy gól esett, ezzel alakult ki a végeredmény.

Ferencvárosi TC - Diósgyőri VTK 4-1 (3-1)

FTC: Dibusz - Lovrencsics G., Frimpong, Blažič, Heister - Spirovski, Leandro - Varga R. (Finnbogasson, 82.), Lanzafame (Petriak, 68.), Gorriaran (Rodriguez, 76.) - Böde. Vezetőedző: Thomas Doll.
DVTK: Antal - Eperjesi, Lipták, Tamás M., Forgács (Bárdos, 71.) - Hasani, Mazalović, Busai (Vernes, 85.)  - Makrai, Bacsa, Ugrai (Ioannidis, 46.). Vezetőedző: Fernando Fernandez.

Gólszerző: Tamás M. (1-0, öngól) a 15., Heister (2-0) a 25., Bacsa (2-1) a 45., Varga R. (3-1) a 45+1., Varga R. (4-1) a 69. percben.

Az eddig lejátszott Diósgyőr - Ferencváros mérkőzések az NB I-ben

  1. 1940/1941
    DiMÁVAG - FFC 3-6 G.: Berecz, Füzér, Barna
  2. 1941/1942
    DiMÁVAG - FFC 3-2 G.: Füzér, Turbéki (2)
  3. 1942/1943
    DiMÁVAG - FFC 2-1 G.: Kertész, Fazekas
  4. 1943/1944
    DiMÁVAG - FFC 1-2 G.: Csepregi
  5. 1951
    DiVasas - Kinizsi 3-2 G.: Csorba (2), Vezér
  6. 1952
    DiVasas - Kinizsi 3-0 G.: Nagy, Dobó, Csorba
  7. 1954
    DiVasas - Kinizsi 0-2
  8. 1955
    DiVasas - Kinizsi 1-4 G.: Tiba
  9. 1957/1958
    DVTK - FTC 1-2 G.: Pál II.
  10. 1958/1959
    DVTK - FTC 3-2 G.: Iván, Kiss, Papp
  11. 1959/1960
    DVTK - FTC 2-1 G.: Iván, Pál
  12. 1960/1961
    DVTK - FTC 2-0 G.: Rácz, Pál
  13. 1964
    DVTK - FTC 0-2
  14. 1966
    DVTK - FTC 1-0 G.: Szurgent
  15. 1967
    DVTK - FTC 1-2 G.: Sikora
  16. 1968
    DVTK - FTC 1-2 G.: Szurgent
  17. 1969
    DVTK - FTC 0-0
  18. 1970/1971
    DVTK - FTC 1-1 G.: Sikora
  19. 1971/1972
    DVTK - FTC 2-2 G.: Tábori, Gass
  20. 1972/1973
    DVTK - FTC 1-4 G.: Horváth
  21. 1974/1975
    DVTK - FTC 1-1 G.: Káplár
  22. 1975/1976
    DVTK- FTC 0-0
  23. 1976/1977
    DVTK - FTC 3-2 G.: Oláh (2) , Fekete
  24. 1977/1978
    DVTK - FTC 2-0 G.: Oláh, Fükő
  25. 1978/1979
    DVTK - FTC 1-0 G.: Grolmusz
  26. 1979/1980
    DVTK - FTC 3-0 G.: Fükő, Tatár, Borostyán
  27. 1980/1981
    DVTK - FTC 0-0
  28. 1981/1982
    DVTK - FTC 2-0 G.: Giron, Görgei
  29. 1982/1983
    DVTK - FTC 2-2 G.: Tatár, Feledi
  30. 1983/1984
    DVTK - FTC 1-3 G.: Borostyán
  31. 1991/1992
    DFC - FTC 0-2
  32. 1992/1993
    DFC - FTC 0-4
  33. 1997/1998
    DFC - FTC 0-2
  34. 1998/1999
    DFC - FTC 1-3 G.: Egressy
  35. 1999/2000
    DFC - FTC 0-0
  36. 2004/2005
    DVTK - FTC 2-3 G. Siminic, Mogyoródi
  37. 2005/2006
    DVTK - FTC 0-1
  38. 2009/2010
    DVTK - FTC 0-1
  39. 2011/2012
    DVTK - FTC 2-3 G.: Seydi, Luque
  40. 2012/2013
    DVTK - FTC 2-2 G.: Seydi (2)
  41. 2013/2014
    DVTK - FTC 1-4 G.: Futács
  42. 2014/2015
    DVTK - FTC 2-1 G.: Grumić, Takács T.
  43. 2015/2016  (2. kör)
    DVTK - FTC 0-2
  44. 2016/2017 (2. kör)
    DVTK - FTC 2-3 G.: Novothny, Nono
  45. 2017/2018 (2. kör, Debrecen)
    DVTK - FTC 2-1 G.: Brković, Hasani

Hazai mérlegünk: 45 mérkőzés, 15 győzelem, 8 döntetlen, 21 vereség, 60 rúgott és 77 kapott gól