Beharangozó 2018. október 25., csütörtök

Fokozott ellenőrzés a DVTK - FTC mérkőzés napján

A rendőrség fokozott figyelemmel készül a 2018. október 27-én 17 órától Miskolcon megrendezendő mérkőzésre - olvasható a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság közleményében. A közleményt változtatás nélkül közöljük.

Fokozott ellenőrzés a DVTK - FTC mérkőzés napján


A rendőrség a mérkőzéssel kapcsolatban a csapatok szurkolóit az alábbiakról tájékoztatja:

A gépjárművel érkező vendégszurkolókat kérjük, hogy az M30-as autópálya Miskolc-Dél lehajtójánál (Budapest felől az első lehajtó) térjenek le az autópályáról. A lehajtón egyenesen haladva, a felüljárón átérve, a Skoda autószalon előtti útszakaszon találják a rendőrség által felállított gyűjtőpontot, ahonnan 14 órától történik folyamatos, szervezett rendőri kísérés a stadionig, illetve mérkőzés után vissza az autópályáig.

  • A 3-as számú főúton Budapest felől érkezők a Miskolc táblát követően szintén gyűjtőponttal találkoznak, innen is szervezett kísérést indít a rendőrség.
  • A 3-as számú főúton Arnót irányából érkező szurkolók Felsőzsolca után szintén gyűjtőponttal találkoznak, innen is szervezett kísérést indít a rendőrség.
  • A 26-os számú főúton Kazincbarcika felől érkező szurkolók szintén gyűjtőponttal találkoznak, innen is szervezett kísérést indít a rendőrség.
  • Az FTC szurkolói részére a DVTK Stadion déli oldalán körbekerített parkoló áll rendelkezésre.

Kérjük a vendégszurkolókat, hogy vegyék igénybe a gyűjtőpontokról induló rendőrségi felvezetést!

Azok a hazai szurkolók akik az MVK Zrt. 29-es járatával érkeznek a mérkőzésre gyalogosan nem fogják tudni megközelíteni a stadion DIGÉP irányából a „strekken” keresztül, mert az a mérkőzés előtt zárásra kerül.

Felhívjuk a figyelmét a sporteseményre jegyet váltó drukkereknek, hogy a belépőn szereplő adataikat ellenőrizzék, ugyanis a biztonsági személyzet és a rendőrség különös figyelmet fog fordítani a fiktív adatok kiszűrésére.

A hazai szurkolókat kérjük, hogy lehetőség szerint tömegközlekedési eszközökkel érkezzenek a mérkőzésre.

A rendőrség továbbá kiemelt figyelmet fordít a szabálysértések, bűncselekmények megelőzésére, megszakítására a közrend és közbiztonság fenntartása érdekében, ezért felhívjuk a szurkolók figyelmét arra, hogy a pirotechnikai eszközök használata, illetve birtoklása is szabálysértést képez, az azt birtokló személlyel szemben minden esetben szabálysértési eljárást kezdeményezünk.

A rendőrség kéri a szurkolókat, hogy a fenti intézkedések végrehajtásában a feladatra vezényelt rendőrök munkáját segítsék, türelmükkel és megértésükkel támogassák.

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság