Beharangozó 2023. november 23., csütörtök

Eredményesség és szórakoztatás

A válogatott mérkőzések után ismét az OTP Bank Ligára szegeződik minden szem. A DVTK pénteken este játszik Pakson a 14. fordulóban. A találkozó előtt Kuznyecov Szergej vezetőedzővel beszélgettünk.

Eredményesség és szórakoztatás


A DVTK a Mezőkövesd elleni 2-0-s győzelemmel vonult erre az egy hétvégényi szünetre, ami valójában nem jelentett pihenőt, hiszen Debrecenben játszott felkészülési mérkőzést a csapat.

- A Mezőkövesd elleni győzelem megadta a munka jó alaphangját - idézte fel Kuznyecov Szergej. - A bajnoki szünetben is a megszokott ritmusban dolgoztunk, megkapták a játékosok a szükséges meccsterhelést, és az összjátékot is próbáltuk fejleszteni. A hétköznapok pedig a felkészüléssel teltek.

Gera Dániel összegyűjtötte ötödik sárga lapját, ezért eltiltás miatt nem léphet pályára Pakson. (Szerdán a DVTK II-be játszott vissza, ahol egy szép fejesgólt is szerzett.)

- A felkészülés során nagy hangsúlyt helyeztünk a védekezésre, és a védelem összeállítására, hiszen ismerjük a paksi csapat erősségeit - árulta el a diósgyőri vezetőedző. - Elsőre úgy tűnik, hogy direkt játékot játszanak rengeteg a hosszú indítással, amiből próbálnak kapura törni, vagy a lecsorgóért megküzdve gólhelyzetbe kerülni. Alaposabban kielemezve a játékukat viszont észrevehető az összjáték is harmadik ember bevonásával. Ezen kívül számolatlanul adják be a labdákat a két szélről, illetve rendkívül veszélyesek pontrúgások után. Ezeket a játékelemeket bemutattuk a játékosoknak annak érdekében, hogy el tudjuk hárítani őket.

A Paksi FC 25 pontot gyűjtve a második helyen áll, hazai pályán még veretlenek, viszont a legutóbbi két fordulóban gólképtelenek maradtak. (Bővebben itt lehet olvasni az ellenfélről.)

- Komoly ellenfél a Paks, nem véletlenül állnak a tabella második helyén - ismerte el. - Kemény, harcos csapat, nekünk maximálisan koncentrálni kell minden egyes párharcra, hogy jó eredményt tudjunk elérni.

A DVTK a legutóbbi két fordulóban a PAFC és a Mezőkövesd ellen is a stabilitásra helyezte a hangsúlyt, és mindkét alkalommal sikerült megőrizni a saját kaput a góltól. Az eredmény pedig négy nagyon értékes pont lett.

- Az elmúlt két mérkőzésen valóban a pálya középső részén, esetenként mélyebben védekeztünk, mert ezt kívánta az eredményesség, és nem is teljesítettünk rosszul. Ettől függetlenül továbbra is az előre védekezés híve vagyok, a Paks ellen igyekszünk ismét a saját stílusunkban játszani. Próbálunk magasan letámadni, mert akkor a labdaszerzést követően kisebb távolságot kell megtenni az ellenfél kapujáig, és annál gyorsabban tudunk helyzetet teremteni. Biztosan most is lesznek olyan időszakok, amikor ez nem megy, de ezzel a mentalitással kell pályára lépni. Úgy vélem, nem csak az eredmény szempontjából hasznos ez a hozzáállás, hanem a szurkolók számára is sokkal szórakoztatóbb az ilyen játék - zárta gondolatait Kuznyecov Szergej.