Beharangozó 2023. november 17., péntek

NB III.: Debrecenbe utazik a DVTK II

Két akadémiai együttes találkozik egymással az NB III.-as labdarúgó bajnokságban. Az Észak-Keleti csoport 16. fordulójában a DVTK II együttese a DVSC II-vel csap össze. A mérkőzést a Nagyerdei stadionban rendezik meg pénteken 13 órától. A szurkolók számára a belépés ingyenes.

NB III.: Debrecenbe utazik a DVTK II


NB III., Észak-Keleti csoport, 16. forduló

2023. november 17., péntek
13:00
Debreceni VSC - DVTK II

Vezetőedzői várakozás

Szamosi Tamás: - Mindig érdekes, amikor a felnőtt fociban két akadémiai csapat találkozik egymással. Biztos, hogy egy nagyon jó mérkőzést játszunk majd Debrecenben, elsősorban azért, mert a Nagyerdei stadionban léphetünk pályára. Ez  minden fiatal játékosnak óriási dolog, függetlenül attól, hogy debreceni vagy diósgyőri színekben szerepel. Ez nekünk is plusz motivációt jelentett, amikor a saját stadionunkban játszhattunk. Egy igazi nyíltsisakos, támadó futballt várok mindkét együttestől. A DVSC II-ről azt kell tudni, hogy fiatal koruk ellenére nagyon jól szerepelnek. Éppen ezért nehéz kilencven perc vár ránk, de haladunk tovább azon az úton, amire a szezon elején ráléptünk, de nyilván szeretnénk eredményesek lenni. 

Játékos várakozás

Hetyei Szilveszter: - Nagyon várjuk a Debrecen elleni mérkőzést, mindenképpen szeretnénk a három pontot elhozni. Hétről-hétre jobban teljesítünk, és ha betartjuk az edzői utasításokat, nem lesz probléma megoldani ezt a feladatot. Az biztos hogy egy nagyon dinamikus, pörgős meccsre számítunk.

A bajnokság állása
Hírek a DVTK II-ről

Helyszín

Infó

A DVSC II - DVTK II összecsapás helyszíne tehát a Nagyerdei Stadion lesz. A szurkolók számára a belépés díjtalan, a rendező debreceni klub az A1-es és az A2-es szektorokat nyitják meg az érdeklődők előtt, és a büfé is nyitva lesz. 

Az Észak-Keleti csoport 16. fordulójának programja

2023. november 17., péntek
13:00
DVSC II - DVTK II
2023. november 18., szombat
11:00
Újpest FC II - REAC
13:00 Gyöngyösi AK - Evolution Hungary-Cigánd SE
13:00 Eger SE - Putnok FC
13:00 Termálfürdő FC Tiszaújváros - Facultas Tiszafüredi VSE
13:00 Karcagi SE - Sényő FC Selyem-Ber
13:00 Salgótarjáni BTC - Debreceni EAC
13:00 FC Hatvan - Kisvárda Master Good II